Keith Richards szeretné, ha lányai majd felszívnák a hamvait

életmód

A Rolling Stones legendás gitárosa 2007-ben egy interjúban vallotta be, hogy ő is ezt tette az apjával. Egyfajta családi hagyományról lehet tehát szó. Akkor arról kérdezték, mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha az orrával felszívott, ekkor vallotta be, hogy az apja volt az. Addigra már elhamvasztották a holttestét, és Richards szavai szerint apja le se szarta volna mindezt. Ráadásul minden jól ment, azóta is életben van.

Állítólag hirtelen ötletről volt csak szó, véletlenül szóródott ki a hamvakból egy kevés az asztalra, a rutinos drogfogyasztó Richards pedig azonnal kapcsolt. A hamvak maradékát amúgy egy tölgyfa köré szórta.

Egy címlap 2007-ből.

Most pedig egy interjúban arról beszélt, hogy azt szeretné, ha lányai, a 30 éves Theodora és a 28 éves Alexandra megismételnék a rituálét. Még egy szívószálat is fog nekik adni ehhez, mondta el.

Richards persze nem véletlenül most kezd el botrányszagú dolgokat mesélni a sajtóban, szeptember 18-án fog megjelenni 23 év után az első szólólemeze, a Crosseyed Heart. Emellett a Stones is dolgozik tovább, Richards szavai szerint jövőre stúdióba vonulnak. (NME)