Van egy majdnem 10 ezer fős Facebook-csoport, a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport, ami többek között a Keleti pályaudvarnál is segítette a menekülteket.
Ők kedden civil adományokból, önkéntesek bevonásával 1000 adag élelmiszercsomagot készítettek össze, hogy azt a magyar-szerb határon rekedt menekülteknek felajánlja. Vitték is a szállítmányt, Kelebiánál, Hercegszántónál és Röszkénél sem engedték át az adományokat.
A csoport tagjai azt is elmondták, hogy a szerb hatóságok pedig arra hivatkoztak, hogy a csomagok, amikben zsemle, sajt, paprika és gyümölcs voltak, „olyan élelmiszerek, amiket nem lehet bevinni az országukba”.
A csoport így az adományokat egy budapesti hajléktalanszállón és a fülöpszállási rászorulók között osztotta szét.
Elvileg a kormány csak három szervezetet enged a határnál segíteni, a Vöröskeresztet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és a Katolikus Karitászt. Velük kötöttek megállapodást, és összesen 200 millió forinttal támogatják őket, mást nem engednek oda. A három szervezetnek együtt átlagosan 45-50 munkatársa dolgozik egy időben Röszkén.