Nagyjából húsz-harminc ember aktívan dobálja a rendőröket a röszkei határátkelőnél kövekkel és üvegekkel nagyjából délután három óra óta, sok száz határon kívül ragadt menekült közelről figyeli az eseményeket. A magyar rendőrség nagy erők felvonultatásával és könnygázzal válaszol, amivel a jelek szerint csak a tömeget tudják feltartóztatni, oszlatni vagy nyugtatni nem tudják a szerb területről balhézókat. A Blikk fenti videóján az látszik, ahogy nagyjából másfél órája a kerítést is megrongálta a randalírozó csoport.
Röszkénél nagyjából kétezer menekült torlódott fel – sokan közülük azért nem jutnak tovább, mert elfogyott a pénzük –, a legtöbben tétlenül várakoznak, viszont egy nagyjából száz fős társaság keményen balhézik. A szerb rendőrök némi késlekedéssel a helyszínre érkeztek, de nem avatkoznak be túlzottan.
Négy óra körül füstfelhő borította be a határátkelő környékét, az MTI szerint a menekültek autógumikat és műanyag tárgyakat égettek.
Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta az M1-en, hogy a magyar rendőrség támadás alatt áll Szerbia felől, és erre felhívta szerb kollégája figyelmét is, sőt, írásbeli jegyzéket is átadtak erről.
A szerb hatóságok a Reuters szerint bejelentették, hogy Magyarország arról tájékoztatta őket, hogy 30 napra bezárják a röszkei határátkelőt.
A Reuters felvételei:
Ez pedig a BBC videója a balhéról:
Hungarian police use tear gas & water cannon to stop migrants breaking through Serbia border http://t.co/1JxNWkrMCL http://t.co/cMK6MflEk3
— BBC News (World) (@BBCWorld) September 16, 2015
A TEK ilyen páncélozott járművekkel érkezett a helyszínre:
They are still arriving to the border with Serbia. HUN special police and army. #roszke #refugeerisis pic.twitter.com/6Gt3y9rCuC
— Djordje Kostic (@BGDopisnikAJB) September 16, 2015
Az RT élő streamjén is követheti az eseményeket.
A rendőrsorfal mögül rögtön nyilatkozott Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi György miniszterelnöki tanácsadó. Kovács elmondta, hogy a magyar rendőrök a testükkel védték a magyar határt. Bakondi szerint 20 rendőr sérült meg.
Az MTI szerinta rendőrök visszaszorították a kaput áttörő migránsokat Horgos 2-nél szerda délután. A felvételeken azonban látszott, hogy mikor áttört a kapu, többen átjutottak.