24 afgán, 8 pakisztáni, 4 kongói, 4 szír, 2 albán, 1 iráni, 1 bangladesi és 1 algériai bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a szeptember 15-e óta létező bűncselekmény, a határzár tiltott átlépése miatt. A közleményből kiderült, hogy a nagy magyar határkerítés egy hét alatt erősen megrongálódhatott már,
a 45-ből 30-an a kerítésen korábban kialakított réseken jutottak be az országba,
a többiek pedig vagy átmásztak rajta, vagy átbújtak alatta.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint amúgy a hétvégén 950-en léptek be az országba Szerbia felől - közben pár kilométerrel arrébb, a horvát-magyar határnál több ezren. Ellenük nemhogy eljárás nem indult, hanem még különvonatokkal el is vitték őket az osztrák határhoz. (Via MTI)