Zoran Milanovic horvát kormányfő hétfő este adott tévéinterjújában folytatta a magyar kormánnyal vívott nyilatkozatháborúját.
A menekülthelyzettel kapcsolatos viselkedésüket úgy magyarázta, hogy szerinte tavaly Magyarország simán átengedte a menekülteket az országon, regisztráció nélkül, hogy Magyarországra küldjék őket vissza. Hozzátette, hogy ha egy év alatt jön valakihez 65 ezer ember, az semmi (ezek lennénk mi), de ha két nap alatt 20 ezer ember jön (ezek lennének ők), az már sok, nem is lehet ennyi embert összeírni.
A horvát miniszterelnök nem tudja megérteni a magyar vezetők merevségét, keresztes templomos rendi görcsös hozzáállását.
Azt is mondta, nem beszélt Orbán Viktor magyar kormányfővel, de úgy tűnik, vele senki nem beszél a nyugatiak közül.
A múlt héten Horvátországból Magyarországra küldött, menekültekkel teli vonat történetéhez Zoran Milanovic annyit fűzött hozzá:
„ezt a vonatot ott hagyhatjuk nekik, ha már elvették az INA-t.”
És már belpolitikai vonalon folytatva azt is mondta, hogy az oljatársaságot a most ellenzékben lévő HDZ adta oda a magyaroknak.
Horvátország nem tagja Schengennek, ha Rogán Antalon múlik, egy ideig nem is lesz, de Milanovic szerint ilyen Schengen nekik nem is kell, mert az Görögország miatt nem működik.
Szijjártó Péter most is elfogadta a felkérést, és reggelre már vissza is nyilatkozott a horvát kormánynak. Kijelentette,.hogy Horvátország miniszterelnöke csúnyán megbukott első igazi európai tesztjén, és ezt veretes hazugságaival sem tudja elfedni. Hozzátette, hogy többnapos szájhősködését követően a horvát bevándorlóellátó rendszer 24 órán belül összeomlott.
A külügyminiszter Magyarország nevében kikérte magának, hogy „Zoran Milanovic ezek után is folyamatosan Magyarország ellen intézzen szánalmas, hazug dühkitöréseket".
Hozzátette, hogy Horvátország szándékosan sérti meg az uniós jogszabályokat, bejelentette, hogy képtelen megvédeni az Európai Unió külső határát, és szervezetten hordja át Magyarországra a bevándorlók többezres csoportjait, ahelyett hogy regisztrálná őket, és ellátást biztosítana nekik.
Arra nem tért ki, hogy a mi uniós eljárásunk a következő: vonatokkal és buszokkal az osztrák határhoz visszük a menekülteket, akik regisztráció helyett átmennek Ausztriába.