Miközben a magyar kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy minden jogszabályt betart és komoly diplomáciai csatákba megy bele a szomszédos országok vezetőivel, mert ők nem veszik elég komolyan a kötelezettségeiket, addig végig sejthető volt, hogy azért itthon sincs minden teljesen rendben. A szerb határon felépített határzár ugyanis csak három napra vetette vissza a Magyarországra belépő migránsok számát, utána megint sok ezer ember lépett be az ország területére, csak ezúttal már Horvátország felől.
Mi is rendszeresen kerestük kérdéseinkkel az illetékes minisztériumokat, hogy a horvátok felől érkező migránsokat vajon regisztráljuk-e, ahogy ugye az uniós kötelességünk lenne, de ezekre a kérdésekre sosem kaptunk választ, így csak sejteni tudtuk ezt. Szerda este az RTL Klub Híradójából aztán minden kétséget kizárólag kiderült az igazság, a televízió riportere ugyanis a horvát hatánál felszállt egy vonatra, amire a rendőrök a horvát zöldhatáron át érkező menekülteket rakták, és végigkövette az útjukat.
És az útja során azt tapasztalta, hogy bár a rendőrség végig kísérte a vonatot, de senkit nem ellenőriztek. Sőt, egy szír férfi azt is elmondta neki, hogy a rendőrök azt mondták, ha felszáll a vonatra, nem fogják se táborba vinni, se ujjlenyomatot venni tőle, és simán eljuthat Németországba.
A vonat végül meglehetősen lassan haladva, kilenc és fél óra alatt jutott el Ausztriába, úgy, hogy senki egyáltalán nem is próbálkozott a regisztrációval.
Korábban Röszkén a fideszes Gulyás Gergely azt már elismerte, hogy a szerb határ felől érkező migránsok olyan nyomást jelentettek, hogy nem voltak meg a magyar állam eszközei arra, hogy mindenkit regisztráljanak.