Akár három államtitkár is repülhet

POLITIKA

A Népszabadság értesülései szerint Répássy Róbert, Glattfelder Béla és Czomba Sándor államtitkárok széke inog az őszre beígért kormányátalakításban.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden egyeztetett az NGM-ben várható személycserékről Orbán Viktorral. A minisztérium a Népszabadság szerint szinte biztosan megválik Glattfelder Bélától, a gazdaságszabályozásért, és Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkároktól. Czomba a felelőse a remekjó Gyere haza, fiatal! program felelőse is.

Glattfelder Béla államtitkár

Tállai András ugyanakkor jó eséllyel megtartja a parlamenti államtitkári posztját, és ő felel majd az adóügyekért is: rá szignálták a NAV felügyeletét. (Korábban arról volt szó, hogy az adóhatóság valahogy a Lázár-vezette Miniszterelnökség alá úszik be, de úgy tűnik, ez nem így lesz.)

Az Index azt írja, hogy egy harmadik államtitkár is repülhet, és ez Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A hvg.hu kormányzati forrásai szintén megerősítették Répássy leváltását.