A varsói orosz nagykövet részben visszavonta azt a kijelentését, hogy a lengyelek tehetnek a második világháború kitöréséről

külföld

Bekérették hétfőn a lengyel külügyminisztériumba Oroszország varsói nagykövetét a Lengyelország második világháborús szerepére vonatkozó kijelentései miatt, Szergej Andrejev részben visszavonta korábbi nyilatkozatát,

"nem elég pontosnak"

minősítve azt.

Andrejevet azután hívták be, hogy a TVN24 lengyel hírtelevíziónak péntek este adott interjúban azt mondta: Lengyelország a múlt század 30-as éveiben gátolta a Hitler-ellenes koalíció létrejöttét, ezért "részlegesen felelős" a második világháború kitöréséért. Annak a véleményének adott hangot, hogy a Vörös Hadsereg bevonulása Lengyelországba kelet felől 1939. szeptember 17-én - alig három héttel azután, hogy Hitler megtámadta Lengyelországot - nem agresszió volt, hanem a "Szovjetunió védelme alá vonta" a kelet-lengyelországi területeket.

(RAFAL GUZ / PAP / AFP)

Az interjúban Andrejev azzal is vádolta Lengyelországot, hogy miatta jutottak az 1945 utáni legmélyebb pontjukra a lengyel-orosz kapcsolatok.

A lengyel külügyminisztérium épületéből távozva Andrejev az újságíróknak elmondta: az őt fogadó osztályigazgatóval tisztázta a helyzetet, elismerte, hogy televíziós megszólalása során "talán nem volt elég pontos", és szavait "szerencsétlenül interpretálták". Nem azt akarta mondani, hogy Lengyelország felelős a második világháború kitöréséért, hanem - Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik korábbi kijelentésére utalva - azt, hogy "a lengyel kormány 30-as évekbeli politikája okozta Lengyelország katasztrófáját".

"Nem akartam megsérteni a lengyel népet. Nagy tisztelettel tekintünk a lengyel nemzetnek a náci agresszióval szembeni hősiességére, a lengyel földalatti ellenállásnak a hitleri megszállókkal folytatott harcára, a (Vörös Hadsereggel szövetséges) Lengyel Hadsereg katonáira, akik vállvetve küzdöttek a szovjet hadsereggel a nagy honvédő háborúban"

- mondta. Hangsúlyozta, hogy hivatalos tiltakozó jegyzéket nem adtak át neki.

A lengyel külügyi tárca a találkozót követően közleményt adott ki, melyben az orosz nagykövet iránt szóban megfogalmazott határozott tiltakozásról tájékoztatott. A lengyel külügyminisztérium hamisnak és az úgynevezett nehéz ügyek munkacsoportjában dolgozó lengyel és orosz történészek által megállapított tényekkel ellenkezőnek minősíti Andrejev pénteki kijelentését.

Az orosz nagykövet bekéretése a múlt hét végén kezdődött diplomáciai viszály újabb felvonása. Ez azzal kezdődött, hogy egy északkelet-lengyelországi szovjet katonai temetőben ismeretlenek megrongáltak csaknem hatvan sírt. Pénteken emiatt az orosz külügyminisztériumba kérették Lengyelország moszkvai nagykövetét. (MTI)