Összeomlott a világ legnagyobb nyersanyagkereskedő vállalata

gazdaság

A Glencore részvényei 17,5 már 27 százalékot százalékot zuhantak hétfőn, miután megjelent egy elemzés arról, hogy a jelenlegi nyersanyagárak mellett gyakorlatilag hamarosan nem marad tőke a cégben. Ez elég baljós jel a világgazdaságnak, bevételei alapján ez a világ tizenkettedik legnagyobb vállalata a világon, a Forbes ötszázas listáján a tizedik.

A bezuhanáshoz kellett állítólag az is, hogy a vállalat eladta egy brazíliai nikkelbányáját. De a fő okot mindenki abban látja, hogy túl olcsóak a nyersanyagok, így pedig elértéktelenedhet a cég, ami nyersanyag kereskedés mellett termeléssel is foglalkozik, amióta egyesült a világ egyik legnagyobb bányavállalatával, az Xstrataval.

(FABRICE COFFRINI / AFP)

A cég az alacsony árak miatt már egész évben rosszul teljesített, főleg a lassuló kínai gazdaság tett be nekik. 2015-ben hetven százalékkal zuhantak be a részvényeik. (Bloomberg)