Kedden Siófokon elkezdődik a kétnapos idei (összességében 17.!) Internet Hungary konferencia, ahol a magyar online média szereplői tartják meg szokásos évi összetartásukat.
Lesz 200 előadó, 1500 résztvevő, és külön szekció foglalkozik a digitális gazdaság fejlődési irányaival és gyakorlati megoldásaival. Csodálatos az idei buli mottója is: "a változás gyönyöre".
Sztárvendégként fellép Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke plusz Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos is.
Ennél érdekesebb, hogy a 444 korábbi hírei szerint itt mutatják be az egykori TV2-s program és hírigazgató, György Bence hírportálját, ami faktor.hu néven lett beharangozva. György a Kreatívnak nyilatkozott a projektről néhány hete, de tagadta azt az elég sűrűn hallott híresztelést, hogy Habony Árpád és/vagy Andy Vajna ösztönözné a munkáját.
30 fős szerkesztőséggel, több volt TV2-s kollégával készülnek, a főszerkesztő Gábor László lesz.
(MTI)