Magyarország legtökösebb hivatalnoka a kecskeméti főépítész?

idióta rekordok

Kiakadtak a kecskemétiek: harminc éven keresztül kerülték el a kiskörúti dugókat a Czollner tér felé, de most egyirányúsították azt. Senki sem érti, hogy miért. A város önkormányzata szerint a tér túloldalán lévő iskola kérte a változtatást, de az igazgató szerint ilyen nem történt. A helyiek aláírás gyűjtésbe kezdtek az eredeti forgalmi rend visszaállításáért, mikor valakinek eszébe jutott, hogy ezen a téren lakik a helyi főépítész.

Öveges László főépítész szomszédja szerint a hivatalnok már régóta tervezte az utca forgalmi rendjének a megváltoztatását:

"Már két éve mondogatja a Laci, hogy egyirányú lesz itt a forgalom. Nem hittem, hogy meg fogja lépni. Nekem nem gond, mert alig vezetek, de ha belegondolunk, nonszensz. Felborította a város ritmusát."

A Blikk megkereste az önkormányzatot is,  dr. Szeberényi Gyula, Kecskemét alpolgármestere elmondta, hogy hozzá nem érkezett kérés az egyirányúsításra,

"az igényeket a főépítész úr kezeli."

Öveges László tagadja a vádakat, szerinte ez a döntés egy korábbi közlekedési koncepció része volt. (Blikk)