Franciaország vizsgálja Aszad háborús bűneit

külföld

Nyomozás indult Franciaországban az Aszad-rezsim hadserege által elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében. A párizsi ügyészség szeptember 15-én kezdett előzetes nyomozást azon tanúvallomások alapján, amiket a francia külügyminisztérium bocsátott rendelkezésükre.

Az ügy koronatanúja egy, csak "Césarként" emlegetett dezertőr, a szíriai katonai rendőrség volt fotósa, aki szökésekor 55 ezer felvételt csempészett ki az országból. Ő a megkínzott emberekről készített a leírások szerint "borzalmas" felvételeket.

Laurent Fabius külügyminiszter szerint a fotók valódiságát több szakértő is megerősítette. A felvételeken a rezsim börtöneiben megkínzott vagy éhenhalt folyok tetemei láthatók, és ez Fabius szerint "Bassár el-Aszad rezsimének szisztematikus kegyetlenségét" tanúsítja.

A francia nyomozás időzítése nem lehet véletlen: a héten zajló ENSZ-közgyűlés fő témája a szíriai válság, aminek megoldására most Oroszország is jelentkezett - ők pedig abban érdekeltek, hogy közel-keleti kliensük, Aszad hatalmon maradhasson. Ezt rajtuk kívül csak Irán akarja, a válság megoldásában érdekelt többi fél határozottan ellenzi. Barack Obama felszólalásában például határozott feltételül szabta Aszad távozását. (Via MTI)