Történelmet írt a New Horizons a Plútónál

meetup

____simple_html_dom__voku__html_wrapper____>

A szeptemberi Budapest Science Meetup-on Tóth András (ELTE TTK) a Plútó és a Kuiper-öv felfedezésének jelentőségéről, a New Horizons űrszonda küldetésének születéséről, a Plútóig tartó útról és a szonda által tett felfedezésekről beszélt.

Forrás

Az előadó összefoglalója:

Július 14-én a NASA New Horizons űrszondája áthaladt a Plútó rendszeren, először térképezve fel a titokzatos törpebolygót és holdjait, ezzel lezárva a bolygórendszerünk felderítésének kezdeti szakaszát. Az 1930-ban felfedezett Plútó a Naprendszer harmadik zónájának, a Kuiper-övnek a legnagyobb objektuma. A New Horizons 9 évet és 5 milliárd kilométert utazott, a legtávolabbi valaha vizsgált naprendszerbéli égitestig. A pár óráig tartó elhaladás során a New Horizons részletesen feltérképezte a törpebolygót és holdjait.

Az előadásban szó lesz arról, hogy tudományos szempontból miért fontos a Plútóhoz hasonló égitestek vizsgálata, milyen felfedezéseket tett a New Horizons és hogyan folytatódhat a küldetés egy még távolabbi Kuiper-objektum vizsgálatával.

A címlapi kép forrása: SWRI/JHU-APL/NASA

Legfrissebb videóink

Csunderlik Péter: A Tanácsköztársaság idején Hatvanpusztából tuti gyerekotthont szerveztek volna

A Magyar-kormány már hosszabb ideje regnál, mint amennyi ideig a Tanácsköztársaság tartott. A fideszes mitológiában a Tisza Párt rendszerét rendszeresen hasonlítják a 133 napot megért proletárdiktatúrához. Erről az összehasonlításról beszélgettünk a 444 stúdiójában Csunderlik Péter történésszel.

Herczeg Márk, Haszán Zoltán, Botos Tamás
Történelem

Felmérni is nehéz, mennyibe kerültek volna Orbán Gáspár csádi tervei

A Helyzet: van! legújabb adása arról, milyen nagyszabású tervei voltak a volt miniszterelnök fiának Közép-Afrikában.

Czinkóczi Sándor, Takács Lili, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Béremelésért tüntettek, Magyar átvette a követeléseiket

25 százalékos azonnali béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók. A miniszterelnök azt mondta, fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani.

Jelinek Anna, Vészi Sámuel, plankog
video

Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra

A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.

Czinkóczi Sándor, Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Vészi Sámuel
video

„Szégyen, szégyen, szégyen!” – kőkemény vita a parlamentben a gyermekvédelmi jelentés után

A gyermekvédelmi jelentés legsúlyosabb részleteit kérte számon a miniszterelnök a fideszes képviselőkön, rajtuk keresztül pedig Orbán Viktoron a parlamentben. A Fidesz szerint inkább az üzemanyag áráról kellene beszélni.

plankog, Botos Tamás
video