33 embert már sikerült kártalanítani a vörösiszap-ömlés miatt

gazdaság

Szeptember végéig harminchárman kaptak összesen 91,5 millió forintos kártérítést a vörösiszap-károsultak közül abból a 400 millió forintos keretből, amelyet februárban különített el a kormány erre a célra - írta pénteken a Magyar Nemzet a Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatása hivatkozva.

A hivatalhoz 60 ember fordult kártérítési igénnyel, ebből 49 esetben állapítottak meg jogosultságot. A hivatal egyetlen esetben utasította el a kérelmet, öten pedig a hiánypótlási felhívásnak nem tettek eleget.

A vörösiszap-katasztrófa során hozzátartozóikat, otthonaikat elvesztők többen is pert nyertek a Mal Zrt. ellen, ám a céget időközben felszámolás alá vonták. Ezért döntött a korány további kártérítési források elkülönítése mellett.

(MTI)