"Megbocsáthatatlan" és talán még bűncselekmény is volt a kunduzi kórház elleni amerikai légicsapás, jelentette ki Zeid Raád al-Huszein herceg, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A kórházat ért légicsapásban 19-en vesztették életüket, köztük az Orvosok Határok Nélkül (MSF) 12 munkatársa is. A 37 sérült között is 19 MSF-alkalmazott van, a maradék 18 sérült vagy ápolt, vagy ápoló.
Al-Huszein herceg szerint "amennyiben a bíróság megállapítja, hogy szándékos volt, a kórház elleni légicsapás háborús bűncselekménynek minősülhet". Az MSF elnöke, Meinie Nicolai szerint a támadás "visszataszító és súlyos megsértése az emberiességi jognak". Az eset nyilvános kivizsgálását követelte, szerinte "a szörnyű veszteséget nem lehet egyszerűen járulékos kárként leírni".
Az MSF munkatársai állítják, hogy kétségbeesetten hivogatták a NATO-t és a Pentagont, miközben majd egy órán át hullottak a bombák a kórházukra a városban, amit a héten foglaltak el a tálibok.
Az Egyesült Államok hadügyminisztere, Ash Carter "tragikusnak" nevezte a történteket. Annyit elismert, hogy a közelben amerikai csapatok is tevékenykedtek."Miközben próbáljuk kideríteni, hogy pontosan mi is történt, szeretném részvétemet nyilvánítani minden érintettnek" - mondta.
A hivatalos amerikai álláspont szerint az amerikaiak vezette koalíció a Kunduzban harcoló kormányerők támogatására indított légicsapást, "a csapatokat fenyegető személyek" ellen. "Ez a csapás okozhatott járulékos károkat a kórházban, de az esetet még vizsgáljuk" - írta a szövetséges parancsnokság. Az afgán elnöki hivatal közleménye szerint az amerikai vezetésű csapatok afganisztáni parancsnoka, John Campbell bocsánatot kért a történtekért. (Via al-Jazeera)