Szokás szerint ezen a hétvégén is éles pengeváltásra került sor a legnagyobb jobboldali és legnagyobb baloldali párt között.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány, mivel nem tudja megoldani az ország igazi gondjait, falakat emel társadalmi csoportok - például az egészségügyben és az oktatásban dolgozó közalkalmazottak, vagy az egyetemen tanulók és a gimnazisták - közé.
Példaként az egykulcsos adót említette, ami a szegények és gazdagok közé ver éket, de felhozta azt is, hogy a bürokratizált állam és a tandíj társadalmi csoportokat zár ki a tudásból. Ha ez nem lenne elég, tette hozzá Kunhalmi, a kormány korruptabb, mint a rendszerváltás utáni összes kabinet együtt.
Szokás szerint, alig három-négy órát késett a kormánypárt válasza. Ez az egész csak azért érdekes, mert a közvélemény alig értesülne arról, mint mond az MSZP, ha a Fidesz nem tüzelne azonnal. Jó ez így a feleknek, az MSZP kap egy kis nyilvánosságot, a Fidesz elmondhatja a maga mantráját, és mindenki mehet dolgára. Itt a Fidesz közleménye, nagyon nincs is mit hozzátenni:
Köszönjük a figyelmet.