A világ legszebb szerelmes párja lettek volna, de a Facebook mindent elcseszett

Tbg
kultúra

Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka, tartja a mondás, és valóban: egy brit srác, bizonyos Matt ügyesen lenullázta mindkét, párhuzamosan vitt párkapcsolatát.

Matt és Pippa - itt még minden rendben

 

A hibás természetesen a Facebook volt, amely többet tud és lát, mint hinnénk.

Történt, hogy egy forró bulikázós estén Matt összejött Pippával. Az eseményről természetesen szelfik is készültek, majd az ifjak abban maradtak, folytathanák ezt később is: Matt megadta a számát Pippának.

Csakhogy rosszul adta meg a számot, ezért Pippa kénytelen volt a Facebookon érdeklődni Matt holléte felől. Azt azonban nem tudta, amit Matt homályban tartott, hogy a srácnak már van barátnője.

Pippa boldogsága köddé foszlik

A dolog akkor kezdett el kínossá válni, amikor Pippa felhívását sok-sok barátja és ismerőse elkezdte megosztani, és bizony akadt közöttük közös ismerős is.

Egyikük be is tagelte a kommentek közé Matt eredeti barántőjének nevét, így hamar nyilvánvaló vált Pippa számára, hogy a fantasztikus fiú egy hazudós szemét, és már foglalt.

A facebookolók igazságérzetéről nem kell külön szólni, tudjuk, hogy óriási, így szegény Pippa hamupipőke sztorija végül átfordult egy "nem vagyok kurva" típusú védekezésbe, és így lett a gyönyörű romantikus éjszaka emlékéből egy borzlmas tinifelfordulás. (Elite Daily)