Így búcsúznak a pártok Göncz Árpádtól

Tbg
POLITIKA

A Fidesz elnökségének a nevében - Orbán Viktor aláírásával jelent meg - rövid közlemény Göncz Árpád halálhírére reagálva:

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége együttérzését fejezi ki Göncz Árpád elnök úr családjának. Tisztelettel őrizzük emlékezetünkben a volt államfőt, aki aktív és fontos politikai szereplője volt azoknak az éveknek, melyekben Magyarország a diktatúrából a demokráciába való átmenet útjára lépett.

Gyurcsány Ferenc valamikor miniszterelnök Facebook-oldalán búcsúzott személyesebb hangvételű posztban, többek között ezt írta:

Bölcsebb volt annál, hogy tanácsot adjon, inkább csak kérdezett. Nem azért, hogy neki válaszoljak, hanem hogy a válaszokkal én találjak rá önmagam helyes útjára.

A rendszerváltás liberális pártja, az SZDSZ már nem létezik, ezért közleményt nem is adtak ki. Valamikor pártelnökük, a jelenleg a Liberális Párt színeiben egyedül politizgálgató Fodor Gábor emlékezett meg a köztársasági elnökről, ezt írta:

Személyében egy igazi államférfit és egy valódi liberális demokratát veszítettünk el.

A Jobbik ennél rövidebben már nem is fogalmazhatott volna, persze érthető, talán ez a párt áll a legtávolabb Göncztől, a teljes közlemény

K Ö Z L E M É N Y

Részvétnyilvánítás Göncz Árpád halálára

Ezúton fejezzük ki részvétünket az elhunyt Göncz Árpád családja felé.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

A szocialista párt pártként nem reagált még, de Szívből gyászolom Göncz Árpádot. A védtelenek szolgálója volt, plebejus attitűdű s közben végtelenül bölcs és művelt államférfi. Tóbiás József elnök búcsúposztját átvette, részlet:

„A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan." - mondta és elnöki pályafutása örök mérce lesz minden politikusnak a hatalomhoz való egyedül lehetséges és tisztességes viszonyhoz.

A Szigetvári Viktor és Juhász Péter nevével fémjelzett Együtt így búcsúzott:

"Korának jelentős formálójaként nem csupán nagy érzékenységgel szemlélte, de aktívan alakította is a kort, amelyben élt. Egy nagyon nehéz időszakban jelentett igazodási pontot mindnyájunk számára, és ezt jelenti halála után is."

A Párbeszéd Magyarországért párt, amely szellemiségében ugyancsak közel érzi magához Gönczöt így fogalmazott:

"Göncz Árpád, annak ellenére, hogy ő volt az ország első embere, sohasem éreztette, hogy ő az emberek felett állna, épp ellenkezőleg: őszinte humánummal és empátiával együtt érzett, együtt élt velük, velünk. Ilyen egy igazán nagy formátumú államférfi. Pótolni senki sem tudja, de milliók őrzik majd az emlékét.
Mi is."