Egy japán ruhacég már az agyadat elemzi, és úgy mondja meg, melyik ruha kell neked

külföld

Aki rengeteget küzd a ruhaboltokban a választási kényszer brutális súlyával, most fellélegezhet, mert nem kell többé órákon át böngésznie a pólók és dzsekik között.

A japán Uniqlo nevű ruhamárka egyik ausztráliai boltjában már bevezette az idegpályák elemzésével történő ruhaválasztást. A sydneyi boltban nem kell más tenni, mint leülni egy hatalmas képernyő elé, és feltenni a fejünkre egy érzékelőt, a többit elvégzi a gép.

A UMood nevű technológiával működő rendszer rövid bejátszásokat, képeket mutat a nézőnek, majd méri, hogyan reagál ezekre az agy. Összesen 10 bejátszást kell megnézni, ezek mindegyike egy-egy hangulatot képvisel, majd a reakciókat ötféleképp elemzi a gép.

Az eredmények alapján megmondja, hogy az Uniqlo több mint 600-féle pólója közül. A bolt pólóválasztékát már korábban nagy kontrollcsoportokon tesztelték, hogy megtudják, melyik milyen hangulatban lévő emberhez illik igazán.

A bolt persze már jelezte, hogy az újításnak semmi köze nincsen ahhoz, hogy infókat gyűjtsenek a vásárlókról, állításuk szerint tényleg csak a vásárlást akarják megkönnyíteni, ezért is szeretnék minden boltjukra kiterjeszteni az új szolgáltatást.

A neurológia egyébként több szakértő szerint is forradalmasíthatja az áruházi vásárlásokat. Az emberek ugyanis tényleg rengeteg választási lehetőséget akarnak, de ha ezt meg is kapják, akkor segítség nélkül hamar problémájuk támad a döntések meghozatalával. Ez az új szerkezet is segít szűkíteni a lehetséges választások körét, ezzel pedig valószínűleg komoly igényt elégít ki. (Mashable)