A menekültek ororsz pénzügyi segítséggel utaztak fel a Balkánról Nyugat-Európába
– legalábbis erről beszélt a cseh védelmi miniszter a Mladá Fronta Dnes nevű lapnak adott hétvégi interjújában.
Martin Stropnický hozzátette, hogy ezt a hírt a magyar védelmi minisztertől tudja.
Igaz, hogy ezt nem tudja 100 százalékig megerősíteni, de nincs oka, hogy ne bízzon a magyar kollégája szavában.
Elmondta, hogy a Balkán területén, nem kis létszámban jelentek meg olyan autóbuszok, amelyekről senki nem tudja, hogy ezek honnan kerültek oda, de elég valószínű, hogy Oroszország pénzelhette a projektet. A hatalmas emberáradatot ilyen módon szállították a schengeni határhoz.
A cseh védelmi miniszter az interjúban beszélt arról is, hogy az ilyen és ehhez hasonló eszközök bevetése Oroszország érdekében áll, mert segíti az EU lassú szétesését.
Az Index rákérdezett a Honvédelmi Minisztériumnál, hogy volt-e erről szó a miniszterek közötti egyeztetésen, de a tárca szerint a cseh politikus szavai félreértésen alapulhatnak.
A Minisztérium szerint a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön megtartott brüsszeli tanácskozásán általában volt szó Oroszországnak a szíriai konfliktusban történő szerepvállalásáról. Ennek kapcsán több ország vezetői részéről megfogalmazódott olyan álláspont, hogy az orosz beavatkozásnak lehet olyan következménye, hogy fokozódik a migrációs nyomás Európán.
A Minisztérium hozzátette, hogy a tanácskozás után a magyar és a cseh miniszterek valóban egyeztettek egymással, de szerint Simicskó István részéről nem hangzott el olyan kijelentés, amit a cseh kollégája neki tulajdonít.