Sikerrel járt a krími tatárok tiltakozómozgalma, Melitopolnál leállították az áramszállítást a krími Dzsankojba. A tiltakozómozgalom vezetője, Izeta Hdanova szerint így már csak három vezetéken megy Ukrajnából áram a megszállt Krímre.
A tatárok tiltakozómozgalma szeptember 20-án indult, akkor első körben az Ukrajnából a Krímre vezető utakat szállták meg, hogy leállítsák a szigetre tartó áruforgalmat.
A tatárok politikai fogolyként bebörtönzött vezetőik szabadon bocsátását, a krími tatár médiára gyakorolt nyomás megszöntetését, illetve a nemzetközi ellenőrök beengedését követelik a félszigetre, amit Oroszország másfél éve szállt meg és csatolt el Ukrajnától.
A tatárok szerint erkölcstelen, hogy ukrán vállalatok a mai napig szállítanak a Krímre, például élelmiszereket. Ráadásul szerintük élelmiszerből sokkal többet szállítottak, mint amire a félsziget lakosságának szüksége lehet, a boltok polcai mégis üresek - vagyis feltételezésük szerint az árut a jelenlegi krími vezetés az ukrán szállítókkal összejátszva a feketepiacon hozza forgalomba. (MTI)