Eddig egy csoport sem vállalta magára a felelősséget a hétvégén elkövetett ankarai robbantásért, amiben 97 ember vesztette életét. Ez volt Törökország történetének eddigi legsúlyosabb terrortámadása.
Szombaton két bomba is robbant a török fővárosban egy menet közepén. A résztvevők épp a török kormány és a Kurd Munkáspárt (PKK) közötti erőszak beszüntetését követelték. Az áldozatok többsége a mérsékelt kurd párt, a HDP aktivistája volt. A párt a merénylet miatt fontolóra vette, hogy a további választási rendezvényeit lemondja.
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a török hatóságok nem tudták megakadályozni a merényletet. Vannak olyan ellenzéki hangok, amelyek egyenesen a kormányt teszik felelősség a tragédiáért.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök szerint a török hatóságok DNS-minta alapján hamarosan azonosítani tudják az egyik öngyilkos merénylőt. Ezt követően azt is meg tudják majd mondani, hogy melyik csoporthoz tartozott. Korábban arról beszélt, hogy az Iszlám Állam, a PKK vagy valamelyik szélsőbaloldali csoport lehet képes arra, hogy ilyesmit elkövessen.
A helyi sajtóban felvetődött, hogy a mostani támadás összefüggésben állhat a júliusi suruci merénylettel, ahol több mint 30 ember vesztette életét, mivel nagyon hasonló módszerrel követték el őket.
A török miniszterelnök leszögezte, nem kell attól tartani, hogy a támadások hatására Törökországban is olyan állapotok alakulnak ki, mint Szíriában. Szerinte a merényletten a november eleji választásokat akarják befolyásolni.
(via BBC)