Az biztos, hogy a volt köztársasági elnök nélkül nem lehetett volna megnyitni a parlament látogatóközpontjának az Országház története című új állandó kiállítását. A kiállítás pedig remekül megnyílt az épület újonnan lefedett XV. udvarában.
Schmitt Pál először mereven megbámulta Kövér László bajszát:
Majd okostelefonja segítségével a látottakat összevetette a kiállítás egyik szobrának szintén nagyon jól fejlett bajszával:
Schmitt Pál a hamarosan kiállításmegnyitókon való pezsgőzés és a hódmezővásárhelyi vívó- és ökölvívó központok átadása mellett új elfoglaltságot is találhat magának, ugyanis egy magas szintű szakértői csoportban fog tanácsokat adni Navracsics Tibornak arról, hogyan járulhat hozzá a sport a külpolitikai célok eléréséhez. (MTI)
Úgy kellett Hódmezővásárhelyre a hétszázmilliónkból épült vívó- és boxközpont, mint egy falat kenyér.
Schmitt Pál az EU egyik "magas szintű szakértői csoportjának" elnöke lett.