A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye
A Tatabányai Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a 30 éves férfivel szemben.
Sárisápon 2014. augusztus 16. napján rendezvény keretében lovaskocsis felvonulást szerveztek. A felvonuláson zenét szolgáltató fúvószenekart a férfi az általa vezetett áruszállító tehergépkocsival szállította. A zenekar tagjai a tehergépkocsi rakfelületén elhelyezett, rögzítés nélküli támlás székeken ültek.
Az elkövető az egyik intézmény kapuján akart betolatni, de a tehergépkocsi ráhajtott az úttest szélén lévő, kiemelt szegélyű útpadkára, ezért a hangszerén játszó sértett a műköves területre zuhant. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, majd később a kórházban meghalt.
A baleset a férfi gondatlansága miatt azért következett be, mert a tehergépkocsin a szilárd háttámlával ellátott üléseket az alvázhoz vagy a padlóhoz nem rögzítették, illetőleg emelt oldalfal sem került kialakításra.
Az elkövető beismerő vallomást tett, és a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság a tárgyalásról lemondás szabályait alkalmazva döntsön a büntetőjogi felelősségéről.
Tatabánya, 2015. október 13. napján
Dr. Reszl Ildikó s.k. főügyész