Nagyszabású kutatás szomorú eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat. A tudósok a világ óceanjain végzett 632 kísérlet és kutatás eredményeit összegezték: a klímaváltozás alaposan megtépázta a vizek élővilágának diverzitását és jelentősen visszavetette a populációk egyedszámát.
A tanulmány szerint a tengeri élőlények korlátozott mértékben tudnak csak alkalmazkodni a melegedő vizekhez és az óceánok savasodásához, és alig akad olyan élőlény, amit ne érintene negatívan a növekvő szén-dioxid-szint.
A világ szén-dioxid-termelésének mintegy harmadát az óceánok nyelik el. A tengervíz normális körülmények között enyhén lúgos, de a légkörből benyelt szén-dioxid miatt csökken a víz pH-értéke, tehát egyre savasabb lesz. Az ipari forradalom kezdete óta az óceánok hőmérséklete egy Celsius fokkal nőtt és mintegy 30 százalékkal lett savasabb.
A savasodás egyrészt megnehezíti, hogy a kagylók, osztrigák és korallok szilárd szerkezetet alakítsanak ki. Közben a melegedő vizek megváltoztatják a halak szokásait és élőhelyét is.
Az Adelaide Egyetem által készített elemzés szerint a hőmérséklet emelkedése a planktonok számának megnövekedéséhez vezetett, de ez a táplálékbőség nem csorog tovább a táplálékláncon. Mert hiába jut több táplálék az apróbb halaknak, ezeknek a halaknak a száma a növekvő hőmérséklet miatt csökken. Azaz a nagyobb halaknak már kevesebb prédája akad.
A teljes képet tekintve azt találták, hogy visszazuhan a fajok diverzitása és bősége minden ökoszisztémában, amit vizsgáltak. A savasodás és a melegedés pedig csak egymást erősítő hatások. Ehhez jönnek még a különféle szennyeződések és a túlhalászás. Ezek együtt pedig lehetetlenné teszik az élőlények számára, hogy alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz.
Párhuzamosan ezzel pusztul a világ korallállománya is, a víz alatti melegedésnek köszönhetően az idei év végéig a világ összes koralljának 38 százaléka lesz érintett és 5 százaléka pusztulhat el. Miközben az óceánok felületének csupán 0,1 százalékát teszik ki a korallok, a tápanyagok 25 százalékát biztosítják a tengeri élőlények számára.
Az óceánok táplálékláncának összeomlása közvetlen hatással lehet több száz millió ember életére is. Hogy pontosan mekkora mértékben, azt egyelőre megbecsülni sem lehet. (Guardian)