Az egykori MSZP-elnök a Hír TV vendége volt, ahol perceken át faggatták őt a szocialista párt belső ügyeiről, és vezetői válságáról, amiről ma már egyébként megemlékeztünk.
Kovács a csatorna kedd esti műsorában arról beszélt, hogy "Tóbiás József nagyon egyedül van" az elnöki pozícióban, mert elkövette azt a hibát, hogy nem akart hatást gyakorolni arra, kik legyenek mellette még az elnökség tagjai.
Kovács ezzel szemben, a hősidőkben, nagyon aktívan dolgozott azon, hogy a legkülönbözőbb nézetű politikusok vegyenek részt az elnökségi munkában.
Arra az utolsó kérdésre, hogy vállalna-e szerepet a párt vezetésében, azt mondta, hogy őt "az ügy" a, "szociáldemokrácia ügye" érdekli, és nem pozíciókban gondolkodik, de természetesen ha igény van rá, ott segít, ahol tud.
(Hír TV)