Ami ragad, az tapad

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s annak egy háza. Ennek a házikónak olyanok voltak a falai mint holmi csiriz: ha nem vigyázott az ember, ez is, az is fennragadt rajtuk. És ami egyszer fent ragadt, azt ember onnan le nem szedte. Így történt, hogy egy napon fent ragadt az asszony fakanálja,

a kicsi madár a kert végébül, a határ s az erdő kerettel, de még a szomszéd Sztupák Sanyi bácsi tehene is! Ami pedig fel nem ragadt, az is igen kezdett közelíteni ahhoz, hogy végül maga is felragadjék.

Mit volt mit tenni, meg kellett próbálni valahogy a közelébe férkőzni, s leszedni a dolgokat, legfőképpen azért, mert a fent ragadt állatok már hol így, hol úgy, de igen bűzlöttek. De hiába hívta az ember segítségül a falu lakót, csak baj követte a bajt.

Fent ragadt a korongos összes tányérja, a pap szenteltvíztartója, a hercegkisasszony aranyba foglalt Károlyi bibliája, a kis Miska gyerek szalmakalapja és királyság, de még a szomszéd királyságból érkező katonák zászlaja is. Odaragadt egy kezdetleges, fából készült műbré is, de végül én is!

Már csak a barna plüsspuffok nem ragadtak fel, de mire ezt olvassátok, biz' Isten az is lehet, hogy azok is odatapadnak. Oszt akkor lesz nemulass.