Bernd Storck, a magyar válogatott német szövetségi kapitánya Telkiben, a válogatott edzőtáborának központjában nyilatkozott azok után, hogy vasárnap kiderült: Magyarországnak Norvégián kell túljutnia ahhoz, hogy ott lehessen a 2016-os franciaországi EB-n.
Storckkal egy meccset nyertünk meg a Feröer-szigetek ellen 2-1-re, két döntetlenünk van, és kikaptunk a görögöktől 4-3-ra. A kapitány négy tétmeccsen van túl, de már tökéletesen használja azokat a paneleket, amiket elődei tökélyre fejlesztettek az elmúlt 20-30-40 év során.
Játékosaimmal együtt mindent meg fogunk tenni azért, hogy 1972 után újra kijussunk az EB-re.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy pótselejtezőt játszhatunk.
Örülök, hogy a visszavágó lesz hazai pályán. A Feröer-szigeteki meccset látva (2-1) ez előny lehet, mert a szurkolók a nemzeti együttes mögött állnak.
Nem kívánok esélylatolgatásba bocsátkozni. Mindkét gárdának 50-50 százalék esélye van a párharc megnyerésére.
Sokat fejlődtünk az első románok elleni (0-0) és a legutóbbi, görögországi találkozó (3-4) között.
Az utolsó 15 percben többet kell birtokolni a labdát, különben könnyebben kapunk gólokat, mint Észak-Írország és Görögország ellen.
Nem érzek extra nyomást. Nyomás mindig van az emberen, akár klubedző, akár szövetségi kapitány.