Be akarja perelni László Petrát a férfi, akit nem is rúgott fel

migráció

Osama Abdul Mohsen Szíriából jött Európába, és azzal lett világhírű, hogy Röszkén felrúgta az N1 Tv operatőre, miközben épp a fiával a karjában próbált kitörni a rendőrök közül. Aztán később kiderült, hogy László Petra legfeljebb elgáncsolni akarhatta, a férfi magától is elesett.



Mohsen később mindenét ennek köszönhette: a menekültekkel való szolidaritás jegyében a spanyolországi Getaféban kapott fociedzői állást és lakást, illetve beiratták spanyol tanfolyamra is, így menekültkérelemre sem volt szüksége. A fia pedig Cristiano Ronaldóval együtt futhatott ki a kezdőkörbe. Most azt várja, hogy mielőbb csatlakozhasson hozzájuk a családja többi tagja.

Először azt mondta a történtekről, hogy képtelen megbocsátani a nőnek, most viszont már arról beszélt a Der Standardnak (aminek kívételesen szívesen ad interjút, mert hálás a németeknek és az osztrákoknak), hogy be is akarja perelni. Még mindig azt állítja, hogy először azt hitte, hogy egy rendőr rúgta fel, de a felvételek alapján szerinte a nő volt. Mint mondta, az útja során Magyarországon volt a legrosszabb, a szállásuk egy börtönhöz hasonlított, fizikai bántalmazással is fenyegették.

A férfi azt állítja, hogy az Aszad-rezsim ellenfele volt, meg is kínozták (de erről nem akar beszélni, merrt mint mondja, „ez egy hosszú történet”). A vádat, miszerint az al-Kaidához tartozó Al-Nuszra Front tagja lett volna, a szíriai hatalom tipikus koholmányának tartja.

Kapcsolódó cikkek