Most már tényleg minden adott ahhoz, hogy a magyar válogatott sikeres legyen a pótselejtezőn

futball

A labdarúgó szövetség Bernd Storck kapitány kérésére leszerződtette Andreas Möllert az edzői stábba. 

Möller valóban ritka eredményes labdarúgó volt, a németekkel nyert világ- és Európa-bajnokságot, a Dortmunddal Bajnokok Ligáját, a Juventusszal pedig UEFA-kupát. De edzőként eddig egy negyedosztályú német csapatot irányított, még 2007-8-ban. Aztán volt sportigazgató is a német harmadosztályban, de miután nem jutottak fel, távozott. Ennek is már négy éve. 

Storck azt nyilatkozta az mlsz.hu-nak: "Jól ismerem Andreast, hiszen korábban csapattársak is voltunk, együtt nyertünk német kupát. Biztos vagyok abban, hogy szerepvállalásával olyan új impulzusokat kapnak a válogatott játékosai, melyek segítik közös célunk elérését. Számomra most csak ez számít. Biztos, hogy a keret valamennyi tagjára ösztönzőleg hat a tény, hogy hozzánk szerződik, és bízik bennünk. Eredményei, szakmai múltja, tudása és karaktere sokat ad majd a közösségünknek, és az egész magyar labdarúgásnak". 

Storck átalakított a Dárdaitól örökölt edzői stábot is. Távozik Sallói István játékosmegfigyelő és Szabics Imre pályaedző. Szabics helyére Szélesi Zoltán érkezik. Andrusch József kapusedzőt pedig a német Holger Gehrke váltja, aki már az U20-as világbajnokságon is segítette a korosztályos válogatott munkáját. (nso)