Az MTI-nek nem hír, ha egy magyar civil szervezet rangos díjat kap

Média

Pedig a nemzeti hírügynökség a napokban még a Magyar Liberális Párt külpolitikai szakértőjének békéscsabai előadására is küldött tudósítót.

Ahogy arról a 444, valamint minden magára egy kicsit is adó magyar sajtótermék beszámolt, az Európai Civil Fórum által kiosztott európai demokratikus állampolgársági díjat 2015-ben állampolgári kampány kategóriában a "Százezeren az internetadó ellen" kapta.

A díj indoklásában kiemelték, hogy a Facebookon 2014 végén szervezett tüntetések hatására a magyar kormány teljes egészében lemondott egy elképzeléséről.

Az MTI mégsem gondolta ezt elég érdekes hírnek ahhoz, hogy beszámoljon róla. Gulyás Balázstól, az egyik díjazottól a 444 azt is megtudta, hogy ő rákérdezett a hírügynökségnél, hogy miért nem foglalkoztak a díjjal, de nem méltatták válaszra.

A díjat hivatalosan október 22-én Strasbourgban, az Európa Tanács épületében adják át, talán majd akkor.

Kapcsolódó cikkek