A vs.hu megjelentetett egy portét a NAV (nyelveket szintén nem beszélő) új elnökéről, Tállai András fideszes miniszterhelyettes-államtitkárról, aki persze futballklubelnök is.
A cikk legérdekesebb része annak a jelenetnek a leírása, amikor az újságírók Tállai Andrással beszéltek:
„A politikus és a stábja nem volt túlzottan barátságos akkor sem, amikor a cikk elején említett nyilvános szereplését próbáltuk nyomon követni. Munkatársa rögtön szóvá tette, amikor a pogácsát eszegető politikust fotóztuk. »Az államtitkár urat nem fotózzuk, amikor eszik« – mondta, majd töröltetett több képet. Amikor Mezőkövesden sikerült pár percet beszélgetni Tállaival, rögtön azzal kezdte, miért akarunk lejárató cikket írni róla. A rövid beszélgetés alatt a humorából is kaptunk egy kis ízelítőt. »Egyébként adószámuk van?« – vetette oda egy félmosoly kíséretében.”
(Update: a cikkünk megjelenése után pontosított a vs.hu, ami szerint Tállaiék végül nem töröltették, csak töröltetni akarták a képeket.)
Persze nem valami vicces, hogy egy súlyosan korrupt országban a botrányos adóhivatal vezetője némiképp fenyegetőleg adószámmal poénkodik, és az is jó kérdés, hogy milyen alapon töröltetnek fotókat Államtitkár Úrról, de mi ez a hülyeség, hogy „nem fotózzuk, amikor eszik”? Akkor ez a fotó mit keresett Tállai András hivatalos Facebook-oldalán, amin Államtitkár Úr éppen kolbászt falatozik?
Még jó, hogy Orbán Viktornál ilyen kikötés nincs, nagy gondban lenne a szakma.