A német kormány elnapolta a menekültválság megoldását

külföld

Mindössze két órán át tartott a menekültválságról szóló német kormányülés vasárnap. Pedig az eseményt nagy várakozások előzték meg, hiszen a CSU egyik politikusa még Merkel megbuktatását is belengette

 Angela Merkel, Horst Seehofer és Sigmar Gabriel valószínűleg csak arról tudtak megállapodni egymással, hogy még tárgyalnak a témáról.

Horst Seehofer, Sigmar Gabriel és Angela Merkel - Fotó: AFP/ Wolfgang Kumm

Steffen Seibert kormányszóvivő a találkozó után elmondta, hogy a kormánypártok vezetői csütörtökön, a tartományi miniszterelnökök konferenciáján folytatják a tárgyalásokat. Seibert szerint sok tartalmi kérdésben már megegyeztek, de maradt még néhány tisztázandó, nyitott kérdés.

Az egyik ilyen lehet a határ menti tranzitzónák kérdése, amit a szociáldemokraták hevesen elleneznek, ugyanakkor ez a kevés témák egyike, amiről a két kereszténydemokrata párt a CDU és a bajor CSU eddig meg tudtak állapodni egymással.

A szociáldemokrata alkancellár, Sigmar Gabriel már 11 körül lelépett a kormányülésről, pedig voltak, akik csak éppen akkor érkeztek. Merkel és Seehofer ettől függetlenül folytatták a tárgyalást. 

A kormánypártok belső köreiből érkező keményebb kritikák és fenyegetések után ezzel az tanácskozással akart a kormány egységet mutatni. Seehofer pár nappal korábban ultimátumot adott Merkelnek, hogy amennyiben nem hoz intézkedéseket a menekültek számának csökkentésére, visszahívja a CSU minisztereit a kormányból. (Spiegel)

Kapcsolódó cikkek