Megdöbbentő: Elsöprő győzelmet aratott Aliyev elnök pártja az azeri választásokon

külföld

Mint várható volt, a tizenkét éve hatalmon lévő Ilham Aliyev elnök pártja, a kormányzó Új Azerbajdzsán Párt nyert az Azerbajdzsánban vasárnap tartott parlamenti választásokon.

A választási bizottság hétfőre virradóra a szavazatok 91 százalékának megszámlálása után jelentette be, hogy az Új Azerbajdzsán Párt legalább 69 mandátumot mondhat magáénak a 125 parlamenti helyből, amik elnyeréséért összesen 780 jelölt indult. A választási bizottság szerint 55,7 százalékos volt a részvétel.

Aliyev és Orbán(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Az eredményt senki sem tartja meglepőnek, mivel Aliyev 2003-as hatalomra kerülése óta mindig az ő pártja nyert,

amúgy azóta egyetlen választást sem ismertek el demokratikusnak a nemzetközi megfigyelők.

Ezzel összefüggésben maradtak távol a mostani választásoktól az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, mivel állításuk szerint a hatóságok nem biztosították számukra az akadálytalan munkavégzést, és korlátozni akarták tevékenységüket.

Az azerbajdzsáni ellenzéki pártok is bojkottálták a szavazást, így meg már tényleg nem olyan nagy dolog nyerni.

Aliyev és Gyurcsány (AFP)

A Müsavat (Egyenlőség) pártszövetség, a Demokratikus Erők Nemzeti Tanácsa és az Azerbajdzsáni Demokrata Párt ugyanis látszatválasztásnak nevezte a voksolást. Isa Gambar, a Musavat vezetője az AFP-nek elmondta, hogy Aliyev pártjának győzelme le volt zsírozva, hiszen szerinte mindent elkövettek, hogy ne indulhassanak a kampányban erős jelöltek.

A legutóbbi, 2010-es választásokon Aliyev pártja 70 helyet szerzett a törvényhozásban, és egy kivétellel a többi mandátumot is az elnökhöz lojális független jelöltek nyerték el.