Most már tényleg mindent loptak Magyarországon: Zalában eltűnt egy ál-rendőrautó

bűnügy

Nem tudtak hétfőn sajtótájékoztatót tartani a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) munkatársa a 76-os út mellett kihelyezett rendőrautót formázó táblánál, amelyet balesetmegelőzési céllal helyeztek ki. 

Azért nem, mert ellopták.

A frissen felszerelt, a rendőrautót szemből mutató táblát - amely 160 ezer forintba került, vastag fotófóliával volt borítva, elöl-hátul fényvisszaverő matricákkal is ellátták, erős és rugalmas műanyagból készült, fém állványokra és egy beton súlyra volt rászerelve - október 22-én helyezték ki abba az Alsónemesapáti melletti kanyarba, ahol rossz időben gyakoriak a balesetek.

A tábla fénykorában. MTI Fotó: Varga György

Már másnap hajnalra ismeretlenek megrongálták, letépték róla a fóliát, a műanyag táblát pedig eltörve félredobták. Mintegy 20 ezer forintért megjavították és egy fa hátlappal megerősítették, amelyet múlt kedden raktak ki újra, szombatra azonban már csak az állványzata maradt a helyén.

Amíg a tábla kint volt, egyetlen baleset sem történt ott, 

de miután ellopták, két nap alatt négy közlekedési balesethez hívták a rendőröket az ehhez a helyszínhez közeli szakaszokon. Zalában egyébként néhány helyen volt korábban rendőrt formázó, életnagyságú tábla is kiállítva, de azokat is megrongálták

Horváth László, a ZMRFK kiemelt balesetmegelőzési főelőadója mutatja a tábla maradványait. MTI Fotó: Varga György

A tábla eltulajdonítása kapcsán vagyon elleni bűncselekmény miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A tervezett sajtótájékoztatót pedig végül a főkapitányság épületében rendezték meg. 

(via MTI)