Karim Benzema, a francia válogatott és a Real Madrid csatárát őrizetbe vette szerdán a francia rendőrség, miután azzal gyanúsítják, hogy 150 ezer eurót kért válogatott csapattársától, Mathieu Valbuenától cserébe azért, hogy ne hozzon nyilvánosságra egy róla készült szexvideót.
Benzemát Franciaországban tartóztatták le, az éjszakát a versailles-i rendőrségen töltötte, és a hírek szerint már másnap bíróság elé állították, ahol elismerte vétségét.
Az AFP szerint Benzema a nyomozóknak azt mondta, hogy gyerekkori barátok kérésére kereste meg Valbuénát október elején, a válogatott Örményország és Dánia elleni mérkőzését megelőző edzőtáborozás idején.
Az történhetett, spekulálnak a lapok, hogy Benzema három "gyerekkori barát" kérésére tolmácsolta az üzenetet csapattársának, hogy hozzájutottak Valbuena egy régi telefonjához, és a felvételére cserébe 150 ezer eurót kérnek. Nem világos viszont, hogy Benzema maga is zsarolóként lépett fel, vagy csak megpróbált tanácsot adni Valbuénának a helyzet kezelésére.
Az ügyészség mindenesetre megerősítette, hogy Benzema ellen bűnszövetségben elkövetett zsarolás vádjával folytatnak nyomozást. Ha bűnösnek találják, akár öt év börtönre is büntethetik.