Emberek, ha fontos maguknak a Gesztenyéskert, akkor szombaton lehet menni lombot gyűjteni

környezetvédelem

Hűséges olvasóinknak már nem kell bemutatnom legkedvesebb szomszédunkat, Józsefet, aki, ha éppen nem közösséget szervez itt, akkor a Novotel kertjét gondozza. Lelkes közösségszervezőként és ugyanennyire lelkes kertészként pedig immár 23. alkalommal szervez környezetvédelmi akciót a Gesztenyéskert fáinak megmentéséért.

Ha szeretnének fát menteni, akkor

november 7-én, szombaton 10:30-tól lehet lombot gereblyézni és zacskózni a Gesztenyéskertben, találkozó a zenepavilonnál!

Idén ráadásul könnyített program lesz, mert most új fákat nem ültetnek, így most

nem lesz árokásás,

csak gereblyézés, ami az előrejelzések szerint rendkívül kellemes, tavaszias 22 fokban egészen felfrissítő testmozgásnak minősül. Az egybegyűltek - köztük az akcióban rendszerint 150 fővel résztvevő Mechatronikai Gimnázium tanulóit - Sándor György humorista szórakoztatja majd, a Viena Conservatorium gyermekkórusa pedig előadja József saját szerzeményét, a Környezetvédő Dalt.



Az akció fővédnöke idén is Bálint György lesz, akit a fenti fotón személyesen József igazit útba.

Menjenek lombot gereblyézni, mert ha nem teszik, áttelelnek az aknázómolyok, és akkor még több fa járhat úgy a Gesztenyéskertben, mint az idén egy vagy százéves példány, ami egy vihar után a villanyoszlopot magával rántva fordult ki a talajból és találta kis híján telibe a zenepavilont, mert ilyen csúnyán elkorhadt:



Kapcsolódó cikkek