A Miniszterelnökség még gyorsan kiírt egy 5 milliárd forintos közbeszerzést külsős közbeszerzés és jogi szakértőknek, mielőtt a Lázárék által kidolgozott közbeszerzési törvény életbe léphetett volna -szúrta ki a hvg.hu.
A kiírás azért is fura, mert október 29-én feladtak egy hirdetményt közbeszerzési tanácsadói feladatok ellátására, ami csak november 4-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. Közben a november elsején életbe lépett új közbeszerzési törvény felülírta az ezt megkövetelő rendeletet. Ennek értelmében ezeket a szakértőket már a Miniszterelnökségnek kellene akkreditálnia.
Az is érdekes, hogy az ötmilliárdos megrendelést nem hirdették meg egyben, hanem helyette három részre bontották a feladatot, pedig a két kétmilliárdos és az egy egymilliárdos rész szinte szóról szóra ugyanazokra a feladatokra szól.
A különbség csak annyi volt, hogy a kétmilliárdos rész nyerteseinek évi 600-600 darab minőségellenőrzési jelentést és tanúsítványt kell elkészítenie, míg az egymilliárdosnak csak fele ennyit.
A lap által megkérdezett közbeszerzési szakértők szerint ennek az lehet az értelme, hogy nyertesek a folyamatos verseny helyett a szerződés időtartama alatt, azaz 2020 végéig bebetonozott árakon végezzék el a munkákat.
A cikk sorra vette azokat a tanácsadó cégeket is, amelyek jól járhetnek az új szabályok megkerülésével.