A tegnapi csoda után Orbán Viktor kedvenc focistájáról, Kleinheisler Lászlóról – aki lehet még az új magyar reménység, vagy megmaradhat a 2010-es évek Koplárovics Bélájának –sorra kerülnek elő a nagy elemzések, emlékezések.
De valamiért többen igyekeznek úgy elismerni az érdemeit, hogy az valamennyire fájjon. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint például fantasztikus, „amolyan utcai játékos”.
A Four Four Two pedig a Minden, amit tudni akarsz Kleinheislerről, de senkitől sem mered megkérdezni című cikkében idézte fel, hogy Kleinheisler korábbi akadémiai csapattársa, Alex Teixeira dos Santos kiposztolt a Facebookra egy sztorit Kleinheisler akadémiai korszakából:
„Mindenki rajtad nevetett, Oroszországba eljöttél egy db CBA -s utalvánnyal, amit természetesen ott nem lehetett felhasznàlni.”
Emlèkszem még nem is olyan rég röpke 4-5 éve volt mikor mèg te tapsoltál nekem 😈vagy mikor mindneki rajtad nevetett...
A szórakoztató beszólásairól és vaskos káromkodásairól ismert Mészöly Kálmán pedig az MTI-nek nyilatkozva dicsérte úgy, hogy közben lehetőleg lekezelő is legyen. Alapvetően arról, hogy amikor szövetségi kapitány volt, neki is volt egy olyan merész húzása, mint most Bernd Storcknak, aki a kezdőbe tette a nagycsapatban sohasem játszó, sőt idén a klubcsapatából is kitiltott Kleinheislert. (Mészöly az akkor utánpótlás-válogatott Sallai Sándor 1981-es, Románia elleni beválogatására célzott.)
Mészöly így kommentálta a mostani pótselejtező csúcsjelenetét:
„A kis vörös gyufaszálas meghálálta a bizalmat, s bevallom őszintén, megkönnyeztem, amikor ez a kissrác a góljánál kifutott a kapitányhoz, és a nyakába ugrott.”
Szily László kollégám szerint „Mészölynél csak a budapesti Práter utcai Általános Iskola volt jobb, ahol minden vörös hajú gyereket egységesen Szmörének neveztek, a Nils Holgersson rókája után”.
Az egykori szupervédőnek persze tetszett Storck bátorsága:
„Az az edző, aki ilyet meg mer csinálni, az bátor, és a szerencse mellé fog szegődni. Az ilyen palikat csípem, akiben van egy kis tökösség, mert valljuk be őszintén, a futball erről is szól...”
Mikor húzott bárki olyan bátrat a világfutballban, mint Bernd Storck magyar szövetségi kapitány? A lexikonfejű focimániások is csak pár ahhoz hasonló húzást tudnak felidézni, mint az idényben egy bajnokit sem játszó Kleinheisler kezdőbe jelölése. Itt nem lehet fanyalogni, ez tényleg világszínvonal.
Kleinheisler László Felcsúton nevelkedett, a miniszterelnök hamar felfigyelt rá. A Videotonban egy percet sem játszott ebben a szezonban, de ez mit sem számít az elmúlt időszak legfontosabb két meccsére készülő szövetségi kapitánynál.
A székesfehérvári klubban kitaszított a norvégoknak betaláló Kleinheisler László. A Videoton pedig nem bocsát meg.
Bernd Storck szerint Kleinheisler egy utcai focis, aki nem aggódik, csak teszi a dolgát. A válogatott értékelte az oslói győzelmet.