Egy holland városban napelemeket szereltek a bicikliútra, és több energiát termeltek így, mint amit reméltek

környezetvédelem

Egy évvel ezelőtt a holland Krommenie városában kísérletbe kezdtek, és napelempanelekkel borítottak be egy bicikliutat. Korábban nem nagyon történt még hasonló, így nem lehetett tudni, mennyire lesz sikeres mindez.

Most a projekt honlapjára felkerültek az első eredmények, és úgy fest, nincs ok a panaszra. A napelemes bicikliút 9800 kilowattórányi energiát termelt, ami elég három háztartás éves energiaszükségletének a lefedésére. Ennél is jobb hír, hogy ez jobb eredmény, mint amire az út tervezői eredetileg számítottak. Ők kicsit pesszimistábban álltak hozzá, mert arra számítottak a por, a szennyeződés és az emberek árnyéka mellett nem lesz képes ennyi energiát előállítani az út. 

A mostani siker ahhoz vezethet, hogy nagyobb szakaszokra is kiterjesszék a megoldás. Igaz ugyanakkor, hogy egyelőre meglehetősen drága technológiáról van szó, a projekt 3,7 millió dollárból jött ki. De az ilyen kísérleti fázisoknak pont az a szerepük, hogy megmutatva a lehetőséget, befektetőket vonzzanak be, a további fejlesztések és az egészben rejlő lehetőségek pedig várhatóan le fogják nyomni az árakat.  (Citylab)