Egyre több szír menekült választja a veszélyes szaharai útvonalat

migráció

Egyre nagyobb számban repülnek a nyugat-afrikai Mauritániába a szír menekültek, hogy onnan a Szaharán, majd a Földközi tengeren keresztül próbáljanak Európába jutni – állítják menekültügyi szakértők. Az útvonal a nyugat-balkáni, sokkal kevésbé veszélyes út záródásával egyre népszerűbbé válhat.

Mauritániai menekülttábor 2012-ben. (AFP PHOTO / ABDELHAK SENNA / AFP / ABDELHAK SENNA)

Az útvonalon először Mauritánia fővárosába, Nouackchottba repülnek a szírek, majd onnan a Marokkó által körülölelt, erődszerű spanyol enklávék, Ceuta és Melilla az elsődleges úticél, vagy pedig Líbián vagy Tunézián keresztül Szicília.

Korábban elég volt Algériába repülnie az ezen az útvonalon próbálkozó szíreknek, de azóta vízumkorlátozásokat vezettek be, ezért kell most a nagy mauritániai kitérőt megtenniük.

Idén eddig legalább 3500 ember halt meg a Földközi-tengeren. A Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (IOM) szerint azonban

a Szaharán való átkelés hasonlóan veszélyes lehet, az étel- és vízhiány miatt mostantól hasonló halálozási arányra lehet számítani.

(Reuters, MTI)