Ahol sok a pénz, ott a korrupció is felüti a fejét

POLITIKA

Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy a Hivatal korábbi vezetőinek 

"45 százalékától vált meg a szervezet annak érdekében, hogy megelőzzék a korábbi időszakban tapasztalt visszaéléseket."

Gyuricza szerint a szervezetnél dolgozó 1800 munkatárs tisztességesen végzi a munkáját. 

"Nagyon sok ember nagyon sok pénzzel dolgozik a szervezetben, és tudjuk, hogy ahol sok pénz és sok ember fordul meg, ott a korrupció is felüti a fejét"

 mondta az igazgató. Gyuricza szerint számos féket építettek be a rendszerbe, hogy a visszaélésekre mihamarabb fény derüljön, jó példaként említette azt a nemrég történt esetet mikor 127 hamis bizonyítvány és oklevél bukott le, amikkel a fiatal gazda pályázatok kapcsán próbáltak jogosulatlanul pénzt szerezni az érintettek. (MTI)