A hátsó ülésen ülő nyolcéves fiúval együtt loptak el egy autót a virginiai Norfolkban. A két tolvaj egy postai dolgozó autóját lopta el. A nő munkaideje fél órával korábban kezdődik, mint fia iskolája, ezért rendszerint beugrik a melőba becsekkolni, és csak utána viszi fiát iskolába.
A gyerek ilyenkor a parkolóban szokott várakozni a kocsiban.
Így volt ez szerdán is, a gyerek a járó motorral parkoló autóban rádiózott, amíg az anyja beugrott a hivatalba. Ekkor ült be a kocsiba a gyerek mellé a két tolvaj. Azt mondták neki, hogy az anyukája kérte meg őket, hogy vigyék iskolába.
Tényleg elvitték, csak azután tűntek el az autóval, hogy már kirakták az iskolánál.
A rendőrség szerint a gyerek csak a rendőrségen fogta fel, hogy mi történt. "szerencsére a tolvajokat csak az autó érdekelte, a gyereket nem próbálták elrabolni" - mondta a rendőrség, ami az anya bejelentése után azonnal kutatni kezdte a fiút, akit tíz perccel később az iskolapadban találtak meg. (Via Yahoo News)