Bátaszék tölgye büszkén rügyezhet tavasszal, elnyerte az év fája díjat

Erd

A győztes tölgy hosszú élete során a település oltalmazójává vált, a település hagyományai szerint minden év május 25-én borral öntözik törzsét, hogy a következő év bő szőlőtermést hozzon.

Bármely közösség nevezhetett egy számára kedves fát, idén több mint hatvan jelölt indult, közülük szakmai zsűri választotta ki a 15 döntőst, majd online szavazás döntött a győztesről. A fákra összesen 21 532 szavazat érkezett az online szavazás keretében, a bátaszéki tölgy 6424 voksot kapott.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, de sajnos az átadásról, és a köszönő beszédről nem kaptunk felvételt. A fáról viszont meg tudjuk mutatni az Ökotárs képét:

Kép: Ökotárs

A magyarországi verseny győztese részt vesz a 2016 elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig kétszer nyert magyar fa, két alkalommal pedig második helyezést ért el.

Szurkoljunk együtt a magyar sikerért!