A Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is a Várnegyedbe költözik

POLITIKA

A két minisztériumot a budai Várnegyedben helyezi el a kormány, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

  • A Belügyminisztérium az I. kerületi Országház utca 28-32. és az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanegyüttesbe költözik.
  • A Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba költözik.

 A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről.

A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert pedig arra kötelezte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Belügyminisztérium felszabaduló állami tulajdonú ingatlanjai értékesítésére és hasznosítására, azzal a kikötéssel, hogy mindkettő az állam számára legelőnyösebb feltételekkel történjen.

A határozat kitér arra is, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori pénzügyminisztériumi épületet eredeti állapotában kell helyreállítani, és gondoskodni kell az ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elhelyezéséről is – írja az MTI.

Rég tudjuk, hogy a Miniszterelnökség a várba, pontosabban a Karmelita kolostorba költözne, aminek az átalakítására 1,4 milliárd forintot szánt a kormány (és ahol még lovarda is lesz!), majd még 14 milliárddal megtoldották az összeget.

Kapcsolódó cikkek