Egy köpésnyire a parlamenttől, a görög kereskedelmi szövetség épülete előtt. A helyszínelők még 12 órával a több épületet megrongáló robbanás után is törmelékeken lépkedtek.
Szerencsére senki sem sérült meg, de ez volt eddig a legnagyobb támadás Alekszis Ciprász miniszterelnök hatalomra kerülése óta.
Egyelőre nem tudni, ki a felelős érte, de a rendőrség gyorsan kizárta a dzsihádista szálat, mert kaptak figyelmeztetést a robbantás előtt, és a célpontválasztás is arra utal, hogy görög szélsőbaloldaliak robbanthattak. Sokan arra gyanakszanak, hogy a nemrég egy kiáltványt közlő, bebörtönzött anarchisták állhatnak mögötte.
Félő, hogy a továbbra is súlyos válságban lévő Görögországban elszabadulhatnak az indulatok. (Guardian)