Sehová nem kellene annyira zebra, mint a Rákóczi útra a Kazinczy és a Szentkirályi utca közé. Nappal még csak-csak elmegy a dolog, de éjjel rengeteg ember rohan át itt az úton. Ez érthető is, hiszen a Mikszáth tér felől itt közelíthető meg legkönnyebben a hetedik kerületi bulinegyed. A közelben ugyan van két zebra is, ezeket piros körökkel jelöltem:
Az Astoria felé esőnek még van értelme, de annak, ami a Vas és a Gyulai Pál utca közé esik, annak nem sok. Épület elől indul és épület elé érkezik, ráadásul sem a Vas, sem a Gyulai Pál utca nincs annyira forgalmas, mint a Szentkirályi. Ugyanígy a túl oldalon a Nagy Diófa utca sem említhető egy lapon a Kazinczyvel.
A jarokelo.hu oldalon indult is egy civil kezdeményezés az új zebráért. Most volt egy kisebb demonstráció is az ügy érdekében, ott készült ez a fotó:
A BKK annak idején ennyit válaszolt a felvetésre, nem tudni, hogy most mennyivel tart előrébb az ügy:
Új gyalogos-átkelőhely létesítéséhez útépítési, forgalomtechnikai és (fénymérési jegyzőkönyvet is tartalmazó) közvilágítási terveken kívül a Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékköteles eljárás keretében kiadott helykijelölő határozata szükséges. A helykijelölő határozathoz számos szervezet hozzájárulását is meg kell kérni: többek között a terület tulajdonosának, útkezelőjének, a forgalomtechnikai kezelőnek és a közvilágítási hálózat üzemeltetőjének hozzájárulását. A burkolati jelek és jelzőtáblák létesítésén kívül a szabványokban előírt erősségű megvilágítást és a kétoldali járdacsatlakozást (szegélysüllyesztésekkel, vakvezető sávokkal) is ki kell építeni, így összességben elmondható, hogy ennek jelentős költségei vannak. Ennek megvalósítását rövidtávon nem tudjuk vállalni, azonban szeretnénk megemlíteni, hogy a Rákóczi útra is vonatkozó, folyamatban lévő közlekedés-fejlesztési tervezés során figyelembe vesszük a gyalogátkelőhely létesítésének igényét. Az említett projekt megvalósíthatóságának részletei és időbeli ütemezése jelenleg Társaságunk számára még nem ismertek, így arról nem tudjuk Önt tájékoztatni.