A San Francisco-i férfi, Henry Wolf még 2012-ben perelte be a BMW-t, azt állítva, hogy miután két órát utazott egy 1993-as BMW-modellen, priapizmus alakult ki nála.
Ez állandó, szexuális ingertől független erekciót jelent, és meglehetősen veszélyes állapot, komoly fájdalommal járhat és ha hosszabb ideig kitart, súlyosabb szövődményei is lehetnek.
Wolf szerint állapotáról a motor ülése tehetett, ezért a BMW észak-amerikai irodája mellett az ülést gyártó céget is beperelte. Szerinte nem megfelelő minőségű terméket állítottak elő, aminek következménye lehetett a szűnni nem akaró erekció beállta, ez pedig számára kórházi kezeléseket és érzelmi sokkot jelentett, ezért perelt.
Az évek óta húzódó ügyben a héten megszületett az ítélet, a bíróság pedig végül lesöpörte a keresetet. A 14 oldalas, orvosi indokokat bőven tartalmazó szövegben arra jutottak, hogy Wolf beadványa nem felelt meg a megfelelő kritériumoknak és nem tartalmazott értékelhető érveléseket. Így Wolfnak kell megfizetnie a perköltséget, ami több ezer dollár is lehet majd. (Boing)