A Motherboard találta meg két belga asztrofizikus blogját, amin a törökök által lelőtt orosz gépről írnak. A két tudós szerint a repülőgéppel kapcsolatban egyik fél sem mond igazat.
A gép kilövéséről készült videókat, és az esetről kiadott török illetve orosz jelentéseket, térképeket tanulmányozva a fizikusok, Tom van Doorsslaere és Giovanni Lapenta lényegében a következőkre jutottak.
Nem lehet igaz a törökök állítása, hogy 17 másodpercig volt a légterükben az orosz repülő. A zuhanásról készült videó, és a becsapódás helye alapján kiszámolták, hogy a gépnek mennyivel kellett mennie, amikor eltalálták. Ennek alapján legfeljebb 7 másodpercet tartózkodhatott a török légtérnek Szíriába benyúló 2 kilométeres részén, ahol elvileg kilőtték.
De nem mondanak igazat az oroszok sem.
Ők kiadtak egy térképet, amin az látható, hogy miután eltalálták, az orosz gép 90 fokot elfordul. Ez azért érdekes, mert az oroszok azt állították, hogy a pilótáik elkerülték a török légteret, és csak a rakéta becsapódása miatt változott úgy a gép útvonala, mintha átmentek volna a török légtéren.
Erről a fizikusok azt mondják, hogy nem igaz, nincs ma olyan rakéta, aminek a becsapóadástól így változik 90 fokot egy harci gép haladási iránya, ehhez az kellene, hogy a rakéta tömege vagy sebessége többszöröse legyen az eltalált orosz harci repülőjének.