Rakéták és könnygáz Párizsban - kezdődik a klímacsúcs

külföld

Párizsban tartják vasárna a klímacsúcsot, ami elvileg a globális felmelegedés elleni küzdelem legfontosabb kupaktanácsa. 195 ország képviselői vesznek részt a nagyjából két hétig tartó egyeztetéssorozaton. 

A tervek szerint a most előkészített megállapodás arra kényszeríti majd a feleket,  hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy az évszázad végére a felmelegedés mértéke nem haladja meg a 2 Celsius-fokot. (Ez a megújuló energiaforrások felhasználásával és az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásával érhető el.) 

Összecsapás Párizsban. AFP PHOTO / FRANCOIS GUILLOT

A zöldjogi aktivisták, kivált a kióti egyezmény sikertelensége miatt, már nem hisznek az ENSZ által összehívott konferencia sikerében és világszerte tiltakoznak a káros anyagok kibocsátása és a politika felelőtlensége miatt. Európa nagyvárosaiban jelenleg is tízezrek tüntetnek: Madridban 20 ezren, Londonban 50 ezren vannak az utcákon, és világszerte milliók vonulnak a nagyvárosokban. 

A legkomolyabb felvonulásra a konferencia helyszínén, Párizsban lehetett számítani, ahol korábban 400 ezer emberre számítottak, de a november 13-i terrortámadások után a rendőrség biztonsági okokból nem engedélyezte a felvonulást. Néhány száz zöld aktivista így is utcára vonult és összecsapásokba keveredett a hatóságokkal. 

A Guardian azt írja, hogy az élőláncot alkotó tiltakozók közül többen tüzijáték-rakétákat és egyéb pirotechnikai eszközöket lőttek ki a rendőri erők irányába. A La Republique metrómegállót lezártá, közel 100 embert őrizetbe vettek az incidensek során, ahol könnygázzal kellett oszlatni a tömeget. Korábban már 24 aktivistát házi őrizetbe helyeztek. 

A rendőrség a tér kiürítésére készült, ami alig egy mérföldre van a Bataclantól, ahol november 13-án a terrortámadások legtöbb áldozatot követelő akcióját hajtották végre a merénylők. Ekkor került sor az összecsapásokra a "Liberté" rigmust skandáló tömeggel, amely főleg maszkos fiatalokból áll; közülök később többen a  "rendőrállam" ellen tiltakoztak.

A Le Bourget reptér szomszédságában megrendezésre kerülő konferenciát 2800 rendőr biztosítja. 

(Telegraph / Guardian)